2017. Augusztus 22., kedd. Névnap: Menyhért, Mirjam

Helytörténet - Látnivalók

 

Aradi vértanuk kopjafája

1999 október 3-án került sor a községi Jubíleumi emlékparkban (Művelődési Ház kertjében) az Aradi vértanuk kivégzésének 150. évfordulójának alkalmából egy emlékmű felavatására. A kopjafa 4 méter magas tölgyfaoszlop, felső részén a négy világtáj felé mutató Kossuth címerrel. Alatta a 13 aradi vértanú és gróf Batthány Lajos faragott fejportréja látható. A kopjafa melletti kisebb oszlopon egy mécses és Lukácsháza címere található.
 
Az emlékművet Marosits József, Nemesrempehollóson élő szobrász és grafikus művész faragta ki. Az ünnepi beszédet Lukácsháza szülötte, dr. Balaton Károly a Budapesti Közgazdaság-Tudományi Egyetem dékán-helyettese tartotta. Az emlékművet Porpáczi József esperes szentelte fel.

Avar temető

A régi lukácsházi szőlőhegyre vezető mélyút falából a homok bányászása már igen régen megkezdődött. Ám a munkák alkalmával időnként felszínre kerülő embercsontokkal és a mellettük lelt tárgyakkal annak idején nemigen törődtek. Az itt gyűjtött leletekből 1969-ben Gulner László tanár ajándékozott a szombathelyi Savaria Múzeumnak, melynek nyomán a régészeti kutatás felfigyelt a lelőhelyre. Tényleges feltárásokra azonban csak másfél évtized múlva, egy nagyobb mértékű földkitermelést követően került csak sor.
A Savaria Múzeum Régészeti Osztályának munkatársai két egymást követő időszakban végeztek ásatásokat a lelőhelyen. 1984 és 1986 között tisztázták annak pontos korát, jellegét és kiterjedését, majd 1998 és 2000 között a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola régésztechnikus hallgatóinak nyári gyakorlata keretében teljesen feltárták azt. Az ásatások költségeit Vas Megye Önkormányzata, a Nemzeti Kulturális Alap Múzeumi Kollégiuma és Lukácsháza Község Önkormányzata fedezte.
A régészeti feltáró munka eredményeként egy 92 sírból álló késő avar kori (7-9. századi) temetőmaradvány került napvilágra. Sajnos a temetkezési hely többi része már az ásatások megkezdése előtt, az 1970-es években elpusztult. Ily módon a teljes temető egykori kiterjedéséről, használatának időhatárairól és a temetkezések számáról már nem nyerhetünk pontosabb információkat.
A Kárpát-medencét 567-ben az ázsiai eredetű avarok lovas nomád népe foglalta el. Birodalmukba 670 táján Kelet-Európából további néptöredékek (onogurok, bolgárok stb.) vándoroltak be, amelyek nagymértékben megnövelték az avar kaganátus lélekszámát. A népességszaporulat rövid idő alatt a szállásterület határainak kiterjesztését tette szükségessé. E folyamat során telepedtek meg az avar állam alattvalói az addig alig lakott peremterületeken, így itt, az Alpok-alján, a Kőszegi-hegység táján is.
Az e helyen - az egykor vizenyős Gyöngyös-völgyet nyugatról határoló, erdővel borított dombsor napsütötte keleti lejtőjén - temetkező közösség települése a közelben, valahol az északra fekvő Szerdahelyi-patak völgyében lehetett. Pontos helyének felderítése ugyan még a jövő feladata, de valószínű, hogy nyomait annak a réges-régi útnak az átkelője közelében, kell keresni, amely a mai szőlőhegyek alatt vezet Szombathely felől Kőszeg irányába.
A feltárt sírokból előkerült emberi és állati maradványok, a mellettük lelt tárgyak és a megfigyelhető jelenségek alapján az ide temetkező közösséget az eddigi vizsgálatok alapján a következőképpen jellemezhetjük:
Temetőjüket nagyjából 670 és 830 között használták, amelyben alighanem mindenkinek meg volt a jó előre kijelölt helye, amelyet származásával, jogállásával, tetteivel élete során kiérdemelt.
Sírjaikat néhány kivételtől eltekintve kelet-nyugati irányban ásták meg és abba a halottat fejével keleti irányba helyezték el, oly módon, hogy arccal a lenyugvó nap irányába tekintsen. Ebben az irányban képzelhették el tehát a másvilágot, ahová haláluk után majd útra kelnek. Túlvilági utazásukra teljes (talán javarészt ünneplő) öltözetükben keltek útra, magukkal véve ékszereiket, rangjelző viseleti tárgyaikat, eszközeiket, fegyvereiket és nem utolsó sorban húsételt és edénybe töltött italt. A közösség vezetőivel felszerszámozott és felnyergelt hátaslovukat is eltemették, amelyet minden esetben a halott bal oldalára fektettek, oly módon, hogy a ló koponyája a halott férfi lábának irányába nézzen. Mivel ez a helyzet teljesen ellentétes a lóraszállás általános módjával, valószínű, hogy a túlvilági életet az evilági lét tükörképeként képzelték el.
Halottaikat szinte minden esetben gondosan megvédték a behantoláskor rájuk kerülő földtől. Általában koporsóba helyezték őket, amelyek ezt megelőzően a településen használt ácsolt tárolóládák voltak. Néhány esetben a tetemet valamiféle ágyra (hordágyra) fektették. A lovas sírok esetében a kiásott sírgödörbe deszkákból két félre osztott sírkamrát ácsoltak, melynek egyik felébe a halottat tartalmazó koporsó, a másikba pedig a ló került. Jellegzetes szokás, hogy a koporsót gyakran olyan birkabőrrel terítették le, amelyben a nyúzáskor az állat koponyáját és lábvégeit is benne hagyták. Mivel ez a szokás megegyezik a korabeli nomád népeknél szokásos ún. részleges állattemetkezéssel, valószínű, hogy ezeknek az állatoknak a húsát a még nyitott sírnál tartott halotti tor alkalmával fogyasztották el.
A közösségre az avar korszakban igen ritka, rendkívül kedvezőtlen halandósági mutatók, azaz a szokatlanul alacsony átlagéletkor volt jellemző. A temetőben fekvő nők halálozási csúcsa húszas, a férfiaké pedig a harmincas éveikre esett. A nők magas számú korai halandóságának oka mindenképpen a szüléssel és gyermekággyal kapcsolatos szövődményekben keresendő. A legidősebb itt eltemetett személy is csak negyven év körüli lehetett.
Mindezek alapján a lukácsházi késő avar kori sírmezőt hátrahagyó közösség eredete, életmódja, szokásai, de talán még a nyelve is eltért a környező más, általunk már ismert késő avar kori temetőket (pl.Vasasszonyfa) használókétól. Az itteni sírmezőbe temetkező közösség tagjai valószínűleg valami határőrző, pontosabban a települési terület nyugati szélét ellenőrző katonai feladatot láthattak el. Erre utal a lovassírok mellett az a tény is, hogy a Kárpát-medencében ilyen, hasonló jellegzetességeket felmutató temetőket csak az avar települési terület széléről (a Kassai-medencéből, a Bécsi-medencéből, és a Szerémségből) ismerünk. Ezeknek a környezetükben mindenképpen idegen közösségeknek az eredete, népi hovatartozása eddig még nem tisztázott, de kiolvasható szellemi hagyatékukban kétségtelenül sztyeppei nomád eredetű elemek is fellelhetők.

Bubics Ede

Süttörön, Sopron megyében született 1818. december 28-án. Gimnáziumi tanulmányait Sopronban, további tanulmányait Bécsben végezte. Vízépítő mérnöki diplomát szerzett.
Az 1848-as szabadságharcban a mérnökkari osztályon szolgálta a szabadság ügyét, Görgeit a világosi fegyverletételig követte. Sokáig bujdosott Törökországban. Hazaszökve egy ideig Somogyban élt, mint okleveles mérnök dolgozott. Különösen a Balaton fölmérésénél szerzett el nem múló érdemeket.
1858-ban telepedett le Lukácsházán az Esterházy-herceg birtokain. Lukácsházáról több levelet írt a fővárosi napilapokba és vidéki közlönyökbe, melyek társadalmi és történelmi témákkal foglalkoztak.
Tanulmányt írt pl a Velem-Szent-Vidi kápolnából származó terracotta eredetéről, a Kőszegi Ó-ház kelta eredetéről. Ennek keretében hosszabb régészeti ásatást is végzett az Ó-ház környékén. A területről egy fontos vázrajzot is készített.
 
Mint hercegszéki alkalmazott, el tudta érni, hogy a lukácsházi hercegségi kocsma területét a község megkaphassa iskola és tanítói lakás céljaira. Elmúlhatatlan érdemei vannak a Lukácsházi Községi Népiskola megszervezésében, amely a felekezeti népiskolák mellett községi népiskolaként első volt a megyében.
 
1884. november 23-án Lukácsházán halt meg, és itt temették el a Kossuth utcai temetőben. A temetési szertartást öccse, Bubics Zsigmond kassai püspök végezte.

Fakereszt

Lukácsháza északi bejáratánál, a 87-es főközlekedési út mellett, a volt lukácsházi temetővel egyvonalban fakereszt állt. A keresztet az 1950-es években útrendezési okok miatt behozták a Kossuth Lajos utcai Szent Antal kápolna templomkertjébe.
 
A kereszt egy csodálatos népi ihletésű remekmű. Rajta vaslemezből kivágott Krisztustest, lábainál szintén vaslemezből Veronika alakja látható. A kereszt felett kovácsoltvas barokk égbolt, népi motívumokkal. A hármas ívelésű égboltot ábrázoló lemez peremén, az ég kárpitján domborműves kialakítással csillagok díszlenek. Az égbolt két vége szoknyás megoldással fejeződik be. A kárpit csúcsán egy nagy fekete felhő villámmal a nagypénteki történteket ábrázolja. A hármas ívelésű égboltot öt nagyméretű, tizenkét kisméretű margaréta és nyolc piros tulipán díszíti. A virágos díszítő sort a két végén egy-egy napmotívum zárja le.

Hegyi kőkereszt

A nagycsömötei szőlőhegyen a hegypince alatt volt található a hegykút, amelyet már betemettek. A hegykút mellé állíttatta a hegyközség a kőkeresztet, mely állítólag a Kálmán-fivérek ajándéka. A kőkereszt talpazatán a következő olvasható:

"Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus !
Emeltette a hegybirtokosság
1936"

Kovátsits Károly (1875 - 1929)

Akadémikus, író, kutató, hercegi gazdasági tanácsos, lukácsházi földbirtokos. 1875-ben született Pécsett. Középiskolai tanulmányai után mezőgazdasági akadémiát végzett Magyaróvárott. Gazdatisztként 1899-ben lépett az Esterházy Hercegi Hitbizomány szolgálatába. Lékán 1907-ben a herceg tiszttartója lett, és hozzákezdett a Hanság telkesítéséhez. Az első világháború kitörésekor hadi szolgálatra vonult be és frontvonalon harcolt, századosként szerelt le. 1919-től mint az Eszterházy-herceg jószágigazgatója megkezdte mezőgazdasági kutatótevékenységét, közgazdasági munkásságát. Megírja a Hanság lecsapolása és telkesítése című tanulmányát és hozzákezd annak végrehajtásához, a Kovátsits-rendszerű tőzegtrágyatelep létrehozásához. Úttörő munkát végez kísérleteivel, a korszerű takarmánykonzerválás módjával. Ő alkalmazza először a siló hidegerjesztési konzerválását. E munkája révén nemcsak a hercegségi gazdaságban, hanem a magángazdaságban is felbecsülhetetlen érdemeket szerzett. Lukácsházára költözik és itt lakik haláláig, 1929. október 17-ig. Neki köszönhető, hogy a lukácsházi magángazdaságokban a környéken először építettek a gazdák silóvermet, a kukoricaszárat ebben hidegerjesztéssel tartósították. Lukácsházán temették el, a Kossuth utca temetőben.
2003-ban - a család megkeresése után - döntött úgy a Képviselő-testület, hogy díszsírhelyet adományoz és a lezárt, útépítés miatt felszámolásra ítélt Kossuth utcai temetőből ebbe helyezteti át Kovátsits Károly és felesége földi maradványait. Így lehet biztosítani emlékének örökös megőrzését.
Halálának 75 évfordulóján lett a szépen felújított síremlék felszentelve a Nagycsömötei temető díszsírhely parcellájában. Ezt követően pedig tudományos emlékülésen méltatták és ismertették Kovátsits Károly munkásságát.

Lukácsháza

A Kőszegi Kistérségi Társulás legdinamikusabban fejlődő községe Lukácsháza. A Gyöngyös patak mentén hosszan elnyúló település Kőszegtől 6, Szombathelytől 13 km-re fekszik, a tengerszint felett 242 méterre. A települést keleten sík mezőgazdasági területek, míg nyugaton dombok, hangulatos szőlőskertek határolják. Kellemes szubalpin klíma, szép táj, jó levegő jellemzi ezt a tájat. Kedvező földrajzi adottságai miatt már a korai történelmi időkben is vonzotta az embereket ez a vidék. A község határában kelta, római és avar kori leletek kerültek elő, melyek közül a leghíresebb az avar lovas sír, melyben az avar harcost lovával együtt temették el.
A mai Lukácsháza régen három település volt: Lukácsháza, Kiscsömöte és Nagycsömöte. IV. László király oklevele említi először Nagycsömötét 1283-ban. Lukácsháza nevével először 1412-ben találkozhatunk a régi oklevelekben.
A község lakosainak száma 1098 fő, évről-évre emelkedik. Ennek oka a kedvező fekvés, a kiváló közlekedési feltételek, a fejlett infrastruktúra és a helyi munkalehetőség. A községben több a munkahelyek száma, mint amennyi az aktív munkaképes korú lakos. A munkanélküliség minimális. A lakosság jelentős része helyben, illetve a közeli két városban: Kőszegen és Szombathelyen dolgozik. A közlekedési feltételek kiválóak. A 87. számú főútvonalon autóval, autóbusszal gyorsan elérhetőek a városok. A Kőszeg - Szombathely vasútvonalon két megállóhely is van Lukácsházán, a vonatok félóránként közlekednek.
Lukácsháza ma már a magyar átlagnál fejlettebb falu. Kiépült a vezetékes vízhálózat, a szennyvízcsatorna, a község csapadékvíz elvezető árokrendszere, a földgázvezeték és telefon, 1982 óta bekapcsolódott a település a szervezett hulladékgyűjtésbe. Központi televízióantenna és helyi falutévé is működik Lukácsházán. A község önkormányzati kezelésben lévő valamennyi útja és járdája aszfalt burkolatú. Ez a helyi iparnak is köszönhető, hiszen az Önkormányzat jelentős iparűzési adóbevétele teszi lehetővé a fejlesztéseket.
A község jelentős ipari üzeme a Schott - Forma Vitrum Kft. Ampullagyára, amely közel 400 főnek ad munkaalkalmat. További munkalehetőséget biztosít a Humantrade Kft nagykereskedelmi gyógyszerraktára, a LUKATEX Kft. textilfestödéje. Több kisebb működő, illetve szárnyait bontogató vállalkozás is található a községben.
Lukácsháza nemcsak gazdasági, hanem igazgatási és kulturális központ is. Székhelye az 5 településből álló Körjegyzőségnek, melyhez még Gyöngyösfalu, Kőszegpaty, Nemescsó és Pusztacsó tartozik. Az építésigazgatási feladatokat 10 településre kiterjedően látja el a hivatal.
Óvodát, 8 osztályos általános iskolát, gyermek- és felnőtt háziorvosi szolgálatot a Körjegyzőséghez tartozó 5 település közösen működtet. Lukácsházán van a 80 fős óvoda és az 1994-ben teljesen önerőből épült egészségház.
A község Művelődési Háza ad otthont a különféle rendezvényeknek, ünnepségnek, mint pl. falunap, borverseny, szüreti felvonulás, községi nőnap, nyugdíjas találkozó, mindenki karácsonya, stb. A kulturotthon udvarán kialakított jubileumi emlékparkban található dr. Tolnay Sándornak, az állatorvosi egyetemi képzés atyjának, a falu szülöttének mellszobra, az aradi vértanuk kopjafája és a millenniumi emlékmű, amelynek alkotója Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész.
Élénk a sportélet is a faluban. A labdarúgó csapat a megyei második osztályban szerepel. a községi sakkbajnokság, az utcák közötti falunapi kispályás focibajnokság évente megrendezésre kerül. A kistelepülések tömegsport megyei versenysorozatában évek óta az első három között végez Lukácsháza. Egy szomszédos községgel közös sakkcsapat az országos bajnokság második csoportjában versenyez. Nemrégiben lovas szakosztály is alakult, egyre népszerűbb a kettesfogathajtás. 2004-ben országos bajnoki forduló, 2005-ben nemzetközi fogathajtó verseny megtartását vállalta a helyi Sportegyesület és az Önkormányzat.
Lukácsháza címere az 1997. július 19-i falunap keretében lett felavatva. A kék színű mezőben egy szembenéző, szárnyas, glóriás arany ökör látható, Szent Lukács evangélista szimbóluma. Az alsó, zöld színű pajzstalp a mezőgazdaságot, a benne látható háromhullámú ezüst csík a három egykori települést - Lukácsházát, Kis- és Nagycsömötét - összekötő Gyöngyös patakot szimbolizálja. A község zászlója arany-kék színű, benne a címerrel. Az áldozati állat a megváltó Jézus Krisztus áldozattá válását szimbolizálja.
 
Lukácsháza 8 fős önkormányzati képviselőtestülete Albert Csaba polgármesterrel az élén azért dolgozik, hogy Lukácsháza ne áldozat, hanem - miként a szárnyas, arany ökör is értelmezhető a jólét, a gazdagság, a bőség, a felemelkedés, fejlődés szimbólumaként - akképp gyorsan fejlődő település legyen, polgárai jólétben élhessenek.

Lukácsháza jelképei

A község címere vágott, hegyben végződő, tárcsapajzs alakú. Egy félkörívű vízszintes vonallal két részre oszlik. Felső, nagyobb része kék színű; alsó, pajzs talpa zöld színű. A békét jelző kék színű mezőben egy szembenéző, szárnyas, glóriás, arany színű ökör látható, Szent Lukács evangélista szimbóluma. Az áldozati állat Jézus Krisztus áldozattá válását jelképezi.
Az alsó zöld színű pajzstalp a mezőgazdaságot, a benne látható ezüstszínű három hullámvonal a három egykori községet (Nagycsömötét, Kiscsömötét és Lukácsházát) összekötő Gyöngyös-patakot szimbolizálja.

A zászlólap 1 : 7 arányú téglalap. A közepén hosszanti, egyforma szélességű osztású. Baloldali fele arany színű, jobboldali fele kék színű. Felső közepén foglal helyet a község címere.

Lukácsháza kitüntetettjei 1999-től

Lukácsháza Díszpolgárai:
  1. Frau Rita Schwendener, St. Gallen, Svájc - Forma Vitrum tulajdonosnője (2002)
  2. Porpáczy József, esperes plébános, (2005)
Lukácsháza Községért Kitüntetés:
  • Markus Hersche, a Forma Vitrum Kft. ügyvezetője (1999)
  • Gulner László, nyugdíjas tanár, helytörténész (2000)
  • Pintér József, önkormányzati képviselő (2000)
  • Szalai Lászlóné, körzeti ápolónő (2001)
  • Prisznyák Ernőné, alpolgármester (2001)
  • Csonka Imréné, ÁMK Igazgató (2004)
  • Gyarmati József, sakkozó (2004)
  • Edwin van der Beek, a Forma Vitrum Kft. ügyvezetője (2005)
  • Komálovics Jánosné, nyugdíjas, Vöröskeresztes titkár, templomi kántor (2005)
  • Balikó Tibor, futballista, sportszervező (2006)
  • Stampf Lászlóné, házi szociális gondozó (2006)

Lukácsháza szülöttei

Dr. Horvát József (1794-1849)

Orvos, író. 1794. február 1-én a Vas megyei Lukácsházán született. Gimnáziumi tanulmányai után 1811-ben a kegyes rendbe lépett, melyből 3 év múlva kilépett. Budapesten folytatta tanulmányait, 1819-ben bölcsészeti, doktori címet szerzett. Szépirodalommal foglalkozott, közben 1822-ben orvos doktorátusra is tett szert. Orvosi gyakorlatot folytatott és orvos irodalmi műveket fordított. Rövid pesti orvosi tevékenysége után hazaköltözött, és Kőszegen orvosként tevékenykedett. 1824-ben kinevezik Hont vármegye főorvosává. Bakabányán (ma Pukanec, Szlovákia) lakott. A város 1848. február 23-án díszpolgárává választotta. Orvosi irodalmi munkái közül kiemelném:

  • "Az orvos, mint házibarát",
  • 1829 "A bujakórság vagyis a vénuszi nyavalya",
  • 1830 "A testi gyermeknevelés megjobbítására szolgáló javallatok az első életszakaszokban" című fordítását Dr. Göllis L. Antaltól,
  • Richter munkájának fordítását "Az aranyérről",
  • Hyerét "A hideg víz hatásáról",
  • Beckerét "A nátháról s az elhálásról",
  • Plinius "Természettudományi enciklopédia" fordítását.

Orvosi műszavakat és tájszavakat is gyűjtött. Az MTA tagja volt.

Szép családi életéből egy fia született, ifj. Horvát József Antal, aki méltó követője lett volna atyának, de a halál korán elragadta. A fiú a szabadságharc honvéd-orvosaként vált a kolera áldozatává. E családi tragédiába az apa belerokkant, és 13 nap múlva ő is meghalt. A halál 1849. május 13-án érte működési helyén, Báton.

Orvosi tevékenységének fő jellemzője az egészséges életre nevelés, melyet "ars poetiká" -ja híven tükröz: "Nem sok gyermek születik betegen a világra. Az egészségesen szülöttet rossz nevelés teszi beteggé."
Munkájának elismeréséül az 1996-ban kialakított új lukácsházi utca róla lett elnevezve.
Életéről, munkásságáróll adatokat tartalmaznak: Révai Nagy Lexikon (X. kötet 287. oldal 1914), Orvosi Hetilap (135. évfolyam 16. szám: Hórus, Vidéki orvos pálya a reformkorban. Horvát József 1794-1849).


Dr.
 Tolnay Sándor (1748-1818)

Tudós, író, akadémikus. A Vas megyei Nagycsömötén született 1748. szeptember 8-án, szülei Tolnay László és Török Mária. Abból a Tolnay családból származott, amely 1643-ban kapott nemességet II.Ferdinándtól. A család tagjai között volt országgyűlési követ, sárospataki tanár, Rákóczi tábori papja, tudós, író, kincstári tanácsos és egyéb jeles személyiség. Tanulmányait a kőszegi gimnáziumban kezdte, Trencsénben, majd a Bécsi Orvosi Tudományegyetemen folytatta.

XVII. század második felében az embereket pusztító járványok mellett éhínség tizedelte. Az emberek nyomorát az állatállomány tömeges pusztulása csak tetézte. Ezért rendelte el II. József 1782. szeptember 14-én a Pesti Tudományegyetem karához csatolandó Állatgyógyintézet létesítését. Vezetőjévé 1784-ben Tolnay Sándor orvosjelöltet nevezték ki, akit a Bécsi Állatorvosi Iskolára küldtekWohlstein professzor mellé. Hazatérve megalapítja a Magyar Állatorvosi Akadémiát. 1787. február 15-én megtartotta tanszékfoglaló előadását, melynek címe: Az állatorvoslás szükségessége és haszna, különösen Magyarországon. Az állatorvosi stúdiumot két évesnek javasolta. Tervet dolgozott ki az előadások rendjére, az állatkórház berendezésére és személyzetére. Ő maga állatbonctant tanított. Munkásságában következetesen két alapelvet tartott szem előtt: a járványok megfékezése mellett a megelőzést; a szorosan vett állatorvoslás alapjának az egészséges környezetet és takarmányt tartotta.
Jelentős szakirodalmi tevékenységet folytatott. Több művet fordított magyarra, saját műveket is írt: Utasítás a marhavészről, Felvilágosító könyv az állatorvoslásról, a dögvészről, Art. Veterinariae Compendium pathologicum. Megalapozója volt a klinikai állatorvostudománynak, a patológiának és az állathigiéniának. Budapesten halt meg 1818. április 25-én. Sem síremlék, sem fénykép nem maradt róla. A Budapesti Állatorvosi Tudományegyetem Állatorvosi Kara 1937-ben emelt emlékművet tiszteletére, mely az egyetem parkjában áll. Nevét a hálás szülőföldje örökítette meg. A Gyöngyösfalusi Általános Iskola Tolnay Sándor nevét vette fel. Szombathelyen (Herény) utcát neveztek el róla. Szülőhelyén, Nagycsömötén, a mai Lukácsházán is utca viseli nevét. A Földművelésügyi Minisztériumban Tolnay Sándor-díjat alapítottak, mellyel a kiemelkedő állatorvosi tevékenységet, kutatást díjazzák.

Életére, munkásságára vonatkozó adatok megtalálhatók: Révai Nagy Lexikon, Magyar Mezőgazdaság című folyóirat 1992 szeptember 2. száma: "Ki volt Tolnay Sándor?"

Lukácsháza tornyai - Kamper László grafikája

Nagycsömötei harangláb és térkép

A Nagycsömötei és Bihari utca kereszteződésénél található. 1940-ben nyerte el mai formáját. Ekkor építették át a régi zsuppos tűzoltóházat, cseréptetős, haranglábas, kétállásos tűzoltószertárrá, csendőrpihenővel bővítik. Lebontják a régi szoknyás haranglábat, melyről kép is maradt, és a harangot áthozzák az új toronyba.
Északi oldalfalán található az első és második világháború nagycsömötei áldozatainak emlékműve, amely Tornay Endre András terve alapján készült.

Mivel önkéntes tűzoltóság nem működik Lukácsházán, a régi szertár kommunális célokat (műhely, raktár) szolgál.

Régészeti emlékek a Gyöngyös-patak völgyében

A folyók, patakok, és egyéb vízfolyások napjainkban is fontos szerepet töltenek be az emberek életében. Még inkább így volt ez a korábbi történeti korokban. Az Ausztria területén (Günseck/Gyöngyösfő) eredő Gyöngyös/Perint-patak napjainkig a kistérség legfőbb folyóvize. Évezredes kelet-nyugati vándorlása során, hordalékát lerakva formálta a táj arculatát, a megtelepedésre alkalmas alacsony- és magas ártereket.

Az újkőkorban elsőként az ún. Dunántúli Vonaldíszes Kerámia kultúrájának népessége szállta meg (i.e. 5500-4500/4400) a síkság patakvölgyhöz közeli, ám árvízmentes teraszait, illetve a völgyet nyugatról határoló dombvonulat keleti lankáit. Itt építve fel a rájuk oly jellemző nagyméretű, sokszor a 20 métert is meghaladó hosszúságú házaikat. Ez a termelő gazdálkodást folytató kultúra azután az Atlanti-óceánig lassan Európa nagy részét elfoglalta. A népesség hosszú évszázadokon át lakta a térséget és használta erőforrásait. Letelepedésük nem jelentett folyamatos egy helyben lakást, mivel az irtásos földművelésnek köszönhetően a talaj hamar kimerült és ez távozásra kényszerítette az embereket. Legnagyobb kiterjedésű településüket egy közeli kavicsteraszon, Kőszegtől délre, Kőszegfalva-Kőszegfalvi rétek nevű dűlő területén hozták létre. A kultúra többi telepe kivétel nélkül a patakot övező dombvonulat keleti oldalán (pl. Lukácsháza-Csömötei-hegy, Gyöngyösfalu-Hegyalja dűlő) helyezkedik el. A szűkebb környéken hasonló korú leletek kerültek elő Kőszegpaty, Nemescsó Sé, Szombathely és Torony települések határából.

Ezeken az erdőktől részben már megtisztított és feltört foltokon a rézkor (i.e. 4600/4400-2800/2700) korai szakaszában az ún. lengyeli kultúra népe is megtelepedett. Az újkőkor emberével szemben azonban előnyben részesítette a magasabban fekvő dombokat és az ártér magasabb pontjait. Nagyobb, összefüggő telepjelenségeiket itt ma még nem ismerjük, de kultúrájuk nyomait, jellegzetes kerámiaanyagukat megtalálhatjuk a fent említett két lelőhelyeken kívül Kőszegdoroszlón a Marcséták dűlőben, Lukácsháza-Keleti kertalja valamint a Gyöngyösfalu-Urasági táblák nevű dűlőben. Közép-Európa egyik nagy kiterjedésű településüket (20 m hosszú házakkal) a szombathelyi Metro áruház területén és környékén a 2000. évtől a mai napig kutatjuk. A középső rézkori ún. Balaton-Lasinja kultúra telepeit ugyanezeken a helyeken fedeztük fel. A korszak végén az ún. Pécel-Baden-i kultúra nagyállattartó közösségei is megszállták a völgyet (pl. Lukácsháza-Csömötei-hegy-Kisrókás).

A bronzkor (i.e. 2800/2700-900/800) középső és késői fázisában az emberek már nem részesítették előnyben sem a domboldalakat, sem a teraszokat. Nagy kiterjedésű, több évszázadon keresztül folyamatosan lakott telepeket hoztak létre az ártéri területeken, mint például a Lukácsháza-Papföldek dűlőben található öthektáros lelőhelyen. A telep a Halomsíros kultúra kései és az Urnamezős kultúra teljes időszakában lakott volt. Az itt élők a patak áradásától nem tartva nagy területen intenzív földműveléssel foglalkoztak. A velemi Szent Viden található magaslati telepen - ami ekkor már a szűkebb régió a völgyből szemmel is jól látható hatalmi és ipari-fémműves központja volt - kívül nagyobb telepeket hoztak létre Kőszegdoroszló-Delece dűlőben, Lukácsházán a Keleti kertalja dűlőben, Gencsapáti-Kápolnadombon és a vele szomszédos Urasági táblák dűlőben. Kisebb településrészletet tártak fel Kőszegfalván a Kőszegfalvi rétek déli részében. Nyilván e "kis-telepek" lakói látták el élelmiszerrel a magaslati központ iparosait és az ott élő vezető-adminisztratív réteget. A völgy meghatározó gazdasági-politikai elemét a Baltikumból Észak-Itáliába vezető Borostyánkő-út jelentette.

A vaskorban (i.e. 900/800-a római hódításig) is fontos szerepet játszó velemi Szt. Vid hegyi telepet sáncokkal védte az ún. Hallstatt kultúra népe. Gazdagságuk és rangjuk (arany diadéma, azaz "korona") alapját a Borostyánkő-út kereskedelmének ellenőrzése jelentette. Epizódszerűen, de a vaskor közepén ellenőrizték e központot és az utat a szkíták is, mígnem a korszak végén nyugat felől érkező kelták telepedtek le a térségben. Megszállták a stratégiai fontosságú Szent Videt, ahol komoly föld-fa-kő szerkezetű sáncokkal védett erődítményt építettek ki. Az erődített telep "hátországát" (állattenyésztés, földművelés) természetesen ekkor is a völgyben élő, síkvidéki élelmiszertermelő kistelepek jelentették. Ilyen típusú falvak voltak pl. Kőszegfalván, a Kőszegfalvi rétek dűlőben, valamint Kőszegdoroszló-Delece dűlőben.

A római hódítással és Savaria (Szombathely) 1. századi alapításával, valamint Pannonia provincia megszervezésével merőben új korszak kezdődőtt az itt élő emberek számára. A provincia legkorábban benépesített sávja ez, mivel a Gyöngyös-patak völgyében, annak keleti teraszán vezetett az őskor óta használt, de a római katonaság által jól használható kavicsútként megépített Borostyánkő-út Savariából Scarbantián (Sopron) át. Az utak mentén egyre szaporodó villagazdaságok nyomai a Kőszegfalva-Kőszegfalvi réten, a Delece dűlőben, Lukácsháza-Patakalja dűlőben, Gyöngyösfalu Pöse nevű településrészének nyugati határán, Gencsapáti-Urasági táblák dűlőben, valamint a Gencsapáti és a Szombathely határában található Réti dűlőben figyelhetők meg.

A népvándorlás időszakából először a hun kor nyomai mutathatók ki (velemi Szt. Vid, Gyöngyösfalu), majd nagyobb létszámban az avar kor népei telepedtek meg a térségben (pl. Lukácsháza-Papföldek, Kőszegfalva-Kőszegfalvi rétek). Valamelyik településük 8. századtól használt temetőjét - innen nem messze - a Csömötei-hegy északkeleti részén alakították ki. A temetőről és a korszakról további információkat egy ott felállított táblán olvashatják.

A középkori magyar történelem emlékei is fellelhetők a vízfolyás mellett. Kőszegen, a téglagyártól délre, Kőszegfalva délkeleti határában, Lukácsházán a Keleti kertalja nevű dűlőben, a Nagycsömötei templom körül, Gencsapátin a Kápolnadombon és a Keleti Első dűlőben, Kőszegdoroszló-Delece dűlőben és a Gyöngyösapáti szigeten. Ezek egy része önálló településre utal, de jelentheti a mai települések egy korábbi elődjét. Nem utolsó sorban megemlítendő a velemi Szt. Vid 13. század végén lerombolt föld-fa, majd kővára, illetve a kőszegi Óház, de a kőszegi ún. Alsóvár (Jurisics-vár) is. Jelentős építészeti emlékek a már megkutatott kőszegdoroszlói román és kőszegszerdahelyi gótikus részleteket őrző falusi templomok.

Szent Rókus temetőkápolna

A nagycsömötei Szent Rókus temetőkápolna a XVI. században, a pestisjárvány idején épülhetett. Építőjeként a történészek gróf Nádasdy Tamást jelölik meg. A pestisjárványtól való félelem lehetett talán az oka annak, hogy a temető helyét elég messze a községtől jelölték ki. Ha összehasonlítom a többi községrész temetőivel, azok mind az akkori faluvégre kerültek.

A lukácsházi és a kiscsömötei temető a községen belül található, ezért le vannak zárva, és temetkezési célra egyedül a nagycsömötei temető használható.

Szent László rendelete értelmében a temetőket a templom köré kellett építeni. Így kerülhetett a Szent Rókus kápolna is a temető közepére. A XVI. századból megmaradt, nagyon szép kápolna ajtónyílása fölött, mely nyugatra néz, egy félköríves lezáródású szoborfülke látható. A szoborfülkében Szent Rókus szobra áll, innen kapta a kápolna a nevét. Nem véletlen, hisz ő a pásztorok védőszentje. Ez világosan mutatja, hogy építésekor a falu lakosságának fő foglalkozása az állattenyésztés volt. A szoborfülke felett a templom síkjából kiemelkedik a torony, rajta egy hatoldalú toronysisak. A sisak alatt félkörív záródású zsalus ablakok és órakeret díszíti a tornyot. A bejáraton belépve a két oszloppal alátámasztott orgonakarzat alatt haladunk el. A karzaton Dunántúl egyetlen megmaradt húzó rendszerű fújtatós orgonája látható. A templomtérben padok, zászlók. Ezek közül is kiemelkedik a Nagycsömötei Önkéntes Tűzoltó Egyesület piros színű zászlaja 1925-ből. A zászlón a zászlóanya feliratos szalagja található. A szentélyben két csúcsíves ablak néz kelet felé. Az ablakok között egy barokk oltár látható, amely valószínű, hogy az 1860-as restauráláskor került a templomba. Az oltár feletti oltárkép Szent Rókust ábrázolja, ismeretlen szerző munkája. Az oltárképtől jobbra és balra Szent Vendel és Szent Sebestyén szobrai díszítik a templomot.

Világháborús emlékművek

Az első és a második világháború lukácsházi és nagycsömötei áldozatainak márvány emléktáblái a Kossuth utcai Szent Antal templom árkádja alatt, illetve a Nagycsömöte utcai harangláb falán vannak elhelyezve. A lukácsházi tábla őrzi az egykori Kiscsömöte meghalt lakóinak nevét is.

további linkek


Eseménynaptár

Részletes naptár
HírekGaléria
developed by design2code
Együttműködő szervezetek